2017. február 23., csütörtök

Aliansz Teológiai Műhely Piliscsabán

„Ezen a kősziklán építem fel egyházamat!”
Aliansz Teológiai Műhely Piliscsabán

A piliscsabai konferenciai központ kápolnája
Már egy évtizede annak, hogy a Magyar Evangéliumi Szövetség vezetősége Aliansz Teológiai Műhely elnevezéssel, minden esztendőben továbbképzést szervez a szövetséghez tatozó, evangéliumi elkötelezettségű egyházi és felekezeti vezetők, valamint a különböző lelkiségi mozgalmak meghatározó személyiségei számára.  
D. Szabó Dániel
2017. február 21-én a Piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Központja adott ismét otthont a találkozónak. A mintegy negyven résztvevő közel húsz népegyházi, evangéliumi és karizmatikus hátterű magyarországi felekezetet és missziós szervezetet képviselt.
   A találkozó Szeverényi János, az aliansz elnöke, az evangélikus egyház országos missziói lelkészének köszöntőjével és Lukács evangéliumából vett igei elmélkedésével (Lk.10:38-42) vette kezdetét. Kihangsúlyozta, hogy Mária igehallgatása és Márta cselekvő hite egyaránt követendő példa lehet előttünk. A délelőtt során három időszerű témában hangzott el előadás.
Dr. Mészáros Kálmán
D. Szabó Dániel, az Aliansz tiszteletbeli elnöke, református teológiai tanár, „A felekezetek, gyülekezetek kapcsolata, az egymásért vállalt felelősségének bibliai alapjai” címmel tartott érdekfeszítő előadást. „Édesapámat megfosztották palástjától, amikor én is hasonló sorsra jutottam, az egyház hajójából kidobtak, Isten népe mentőcsónakjaiba kerültem” – idézte föl küzdelmes sorsának meghatározó élményét és Isten mindent helyreállító szeretetének bizonyítékait. Látása szerint a reformáció félévezredes jubileumi évében feltétlenül szükség lenne egy teljes spektrumú (népegyházi-evangéliumi) Protestáns Zsinat összehívására, amelyben kész összekötő szerepet vállalni.
Dr. Mészáros Kálmán, az Aliansz alelnöke, a Baptista Teológia Akadémia tanszékvezető docense, a Reformáció 500. évfordulója kapcsán „Egységtörekvések az egyháztörténelem különböző korszakaiban” címmel tartott vetítettképes előadást. Áttekintést adott a bábeli nyelvzavartól, a Krisztus által létrehívott egyház sziklaszilárd alapigazságairól, a pünkösdi lélekáradás egységet teremtő időszakáról, az egyház több évszázados történelmi útjának nehézségeiről, tévelygéseiről, ébredési mozgalmairól, a reformáció korszakalkotó felismeréseiről és az azt követő egységtörekvésekről, egészen napjainkig kihívásainak időszakáig.
Dr. Győri István előadását Szuhánszky Gábor ismerteti
Dr. Győri István, a Sárospataki Református Teológia Akadémia exdékánja „A protestáns ökumené kérdései a reformáció emlékévében” témában dolgozta ki előadását, amit a szerző halaszthatatlan elfoglaltsága miatt Szuhánszky T. Gábor, az Aliansz alelnök ismertetett. „A protestáns szót ma inkább a „tiltakozó” jelentéssel használjuk, pedig a szó eredeti értelme ez: tanúskodik, bizonyságot tesz, kiáll az igaza mellett, a latin pro – ért és a testes - tanú szavakból képzett ige. A protestáns szót ma inkább    a   „tiltakozó” -   értelemben használják. Talán épp az 500 éves jubileum adna alkalmat, hogy visszatérjünk az eredeti, „hitvalló” értelemhez, mely szerint protestáns az, aki hitét vállalja és megvallja” – hangsúlyozta professzor testvérünk.
Horváth István, Papp János és Szeverényi János fejti ki látását
  A délután folyamán pedig előre felkért hozzászólóként Papp János baptista egyházelnök, Pataki Albert pünkösdi egyházelnök, valamint Dr. Khaled A. László metodista szuperintendens, fejtette ki látását a mai egyházak vezetőinek felelősségéről, felekezeteik egymáshoz és az államhoz való viszonyáról. A felekezeti közeledések és egységtörekvések eredményeiről, nehézségeiről, sőt buktatóiról.
   A hozzászólások sorát László Viktor, az Aliansz harmadik alelnöke, a magyarországi karizmatikus katolikus ébredési mozgalom egyik meghatározó személyisége, az Ez az a nap missziós szervezet elnöke nyitotta meg. Kifejtette, hogy a felekezetközi és vallásközi párbeszédnek helye van, ugyanakkor veszélyeket is rejt, ha ennek során nem Krisztushoz, hanem csupán egymáshoz közeledünk.
A Magyar Evangéliumi Szövetség által szervezett Aliansz Teológiai Műhely részvevői Piliscsabán
   A fórumbeszélgetés Horváth István, az Aliansz főtitkárának tájékoztatójával zárult. Ebben szólt az evangéliumi szövetség további missziós terveiről, programjairól és más fontosabb aktuális kérdésekről. A befejező áhítat gondolatait Szuhánszky T. Gábor mondta el, amit imaközösség és a záró áldás követett. Köszönet a jól szervezett alkalomért és a kiváló ellátásét. Soli Deo Gloria!
Dr. Mészáros Kálmán
a Magyar Evangéliumi Szövetség
Aliansz alelnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése